|
|
v0.4
főszerkesztő: radu
szerkesztő: beatbull & mascot & platschu & smiler
Ez egy rajongói oldal. Minden jog fenntartva a sorozat készítői és tulajdonosai számára.
|
|
|
|
Epizódtartalmak
A2x02 The Intruder (A betolakodó)
Írta:
Joseph Mallozzi | | Paul Mullie | |
Rendezte:
Epizódtartalom
A Daedalus fedélzetén vagyunk, azon belül is a kantinban. Dr. Weir kávét iszogat és a Földön töltött időről gondolkozik. Hirtelen megjelenik Sheppard is (aki immáron alezredes), tölt magának egy kávét és leül Weirrel beszélgetni. Sheppard arról panaszkodik, hogy nem tud aludni, mert amióta előléptették még nagyobb a felelősség rajta. A nő elmosolyodik és közli vele, hogy eltelt 1 hónap azóta és ez minden beszélgetésükkor elhangzik. Sheppard erre azt válaszolja, hogy sokan gondolták azt a légierőnél, hogy soha nem fog túljutni a századosi rangnál. „Nos nyilván azok, akiknek számít a véleménye, máshogy gondolták”- feleli Weir elmosolyodva kicsit sem utalva arra, hogy ő intézte el Sheppard előléptetését. John is visszakérdez, hogy mért van még ébren. Erre ő azt válaszolja, hogy megszokta már a tenger hangját és csak arra tud elaludni. Az alezredes megnyugtatja, hogy már a Pegazus galaxis határán vannak és nemsokára elérik Atlantiszt. A doktor ezt örömmel hallja és elmosolyodik, de úgy gondolja sokkal kényelmesebb átlépni a kapun és rögtön ott teremni a Csillagkapu Parancsnokságon, mint ebben a hajóban 18 napon át utazni. Sheppard erre azt válaszolja, hogy amíg nem találnak egy ZPM-et CSKP-nak, addig sajnos ez így működik. Hirtelen egy tiszt ront be a kantinba és közli, hogy baleset történt.
Carson doki megvizsgálta Dr. Monroe-t, aki a padlón feküdt. Nem tudja mit történt, csak azt, hogy halott. Lehetséges, hogy áramütés érte, amikor egy panelt vizsgált. De ez szinte lehetetlen, ugyanis abban a panelban nem volt annyi áram, hogy megöljön egy embert. Beckett azt mondja, hogy kell egy kis idő, mire megállapítja, hogy pontosan mi történt és biztosat csak a boncolás után tud mondani. McKay eközben talált egy biztonsági felvételt az esetről, ám amikor pont a lényeghez értek volna a kamera hirtelen meghibásodott. Micsoda véletlen. Rodney szerint ez nem baleset volt és azt javasolja Caldwellnek, hogy lépjenek ki a hipertérből és futassanak le egy teljes körű diagnosztikát, nehogy ez még egyszer előforduljon. A kapitány nem örül ennek, ugyanis felderítetlen űrben vannak és fél, hogy esetleg feldezi őket a Wraith. Azt mondja, hogy 2 nap múlva úgy is elérik Atlantist és ott majd lefuttathatják a diagnosztikát. Weir megkérdőjelezi az ezredes döntését. Erre Caldwell azt feleli, hogy míg az atlantisi csapat a kapun tért vissza a Földre, addig ő neki ez már a harmadik útja a galaxisok között és ha lehet nem akar még több időt az utazásra áldozni. Weir erre azzal jön, hogy ez mégis csak egy új hajó és itt-ott még lehetnek hiányosságai, kisebb hibái. A kapitány megkéri a nőt, hogy fáradjon vele. Felvilágosítja, hogy lehet Atlantiszon ő a főnök, de itt ezen a hajón ő parancsol és ha bármi gondja van akkor azt vagy tartsa magában vagy pedig személyesen mondja el az ezredesnek. Weir visszagondol a múltra.
Visszaemlékezés következik: A CSKP eligazító szobájában vagyunk Caldwellel, Hank Landry tábornokkal és egy másik légi erős személlyel egyetemben. A résztvevők arról beszélgetnek, hogy a Nemzetközi Bizottság elfogadta a csapat létszámának és felszerelésének kibővítését, mivel most már van ZPM-ük, így az nagyobb kontingenst tud ellátni. Persze a katonai jelenlétet is jó volna növelni Landry szerint. Weir is egyetért a dologgal, ezért is akarja visszavinni Sheppardöt és azt is szeretné, ha a régi személyzet választaná ki az újakat. A tábornok említést tesz Weir jelentéséről, amiben igen nagyra méltatja Sheppard őrnagyot, ámbár gyakran nem egyezett a véleményük, főleg a nanovírusos eset kapcsán. A nő azzal védekezik, hogy aznap rengeteg embert mentett meg a haláltól. Landry nem is ezt firtatja, hanem azt hogy, Sheppard képtelen betartani a parancsnoki láncot és félő, hogy Atlantisz új katonai vezetőjének parancsait is megtagadná, ha arra kerülne a sor. A tábornok célzást tesz arra, hogy Caldwell ezredes lenne az új katonai vezető. Weir nem ért egyet, ugyanis szerinte a városnak van katonai vezetője. Hank közbevág és közli, hogy Atlantisznak csak volt katonai vezetője Summer ezredes személyében és az őrnagy helyesen járt el, amikor átvette a parancsnokságot, de azért mégsem bízhatnak rá egy ekkora küldetést egy olyan emberre, akinek nem kielégítő a személyi aktája és ráadásul még a rangja sem elég nagy. A doktor erre azt válaszolja, hogy akkor léptessék elő. Vagy ha nem teszik, akkor pedig az elnökkel és a külföldi szövetségesekkel kell szembenézniük. Ezt pedig biztos nem akarnák. Visszaemlékezés vége
McKay felkeresi Caldwell-t, mert beszélni szeretne vele a múltkor történt balesetről. Úgy tűnik, a baleset mégsem baleset volt. Ugyanis észrevett az áramelosztási naplóban egy kiemelkedő értéket, de ez 30 másodperccel a kamera leállása után történt, szóval az ajtó és a kamera meghibásodása sehogy sem függ össze. Szerinte Dr. Monroe egy olyan eljárást futtatott, amivel izolálni lehetett volna a hibás programokat, de azt nem tudja, hogy milyen programokat, mert a munkája befejeztéje előtt megölték. Azt gyanítja, hogy valaki tudja, hogy gondok vannak a hajóval és ezt megpróbálja leplezni, miközben megölte Monroet. Valami nem stimmel, mondja Rodney és ezt Caldwell is látja. Parancsot ad, hogy lépjenek ki a hipertérből.
Hermiod és McKay megvizsgálják a rendszert. A férfi megkéri az Asgardot, hogy keressen szokatlan dolgokat a számítógépben. Hermiod megkérdezi Mckayt, vajon megtudja-e pontosan mondani, hogy mit akar. Rodney nemmel válaszol, erre Hermiod káromkodik egyet. Sheppard ekkor lép be és megkérdi McKayt, hogy mi a helyzet és hogy meddig tart még a vizsgálat. John elég furcsán nézi az idegent, de nem tudja, hogy az Asgard nem szereti ha bámulják. McKay elmagyarázza neki, hogy mindenképpen szükségük van rá, ugyanis a hiperhajtómű annyira bonyolult, hogy csak ő tudja kezelni. Azonban az alezredesnek nagyon furcsa, hogy egy idegen van a hajón és ráadásul még meztelen is. Grimaszkodik, majd távozik. Hermiod sem éppen hízelgően fortyog magában.
McKay és Lindstrom átvizsgálják a Daedalus többi rendszerét is. Lindstrom talált valamit. Hirtelen eltörik egy cső és hűtőfolyadék kezd szívárogni belőle. Lindstrom egy zsilipbe menekül. Óriási fájdalmai vannak, mert a fél keze már szinte teljesen lefagyott. Sehogy sem tud kijutni onnan, a belső ajtó nem nyílik, hiába próbálja felülírni a parancsot. Megszólal a vészjelző, hamarosan kinyílik a külső ajtó. McKay nem tud semmit sem tenni, végig kell néznie, ahogy Lindsrotomot kiszippantja a vákuum. Dr. Beckett megvizsgálja, de szerencsére nem esett semmi baja. McKay beszámol Caldwellnek az eredményekről és kizárja, hogy ezúttal is véletlen történt volna. A doktor arra gyanakszik, hogy egy behatoló van a fedélzeten. Caldwell szerint az kizárt, mert a számolásnál nem észleltek extra életjelet. A többiek szerint lehet, hogy egy Wraith szabotőrrel van dolguk, mivel a Wraith letudja magát hibernálni és így kívárni az alkalmas percet a szabotázsra. A kapitány ezt a feltételezést is megcáfolja, ugyanis a hajó több mint 2 hónapja találkozott Wraithtal és addig egyetlen Wraith sem bírná ki. Belátják, hogy igaza van. Caldwell a további „baleseteket” elkerülve parancsba adja, hogy az összes civil maradjon a szobájában, mivel ő nem volt jelen a kiválasztásuknál és nem bízik meg bennük.
Visszaemlékezés következik: Dr. Beckett és Weir a CSKP eligazítójában ülnek. Beckettnek össze kell állítani új csapatát, ezért oda nyújt egy listát Weirnek a lehetséges jelöltekről. Megkérdezi, hogy miért nincs a listán egy bizonyos Dr. Simon Wallace – ő Weir barátja. A doki azt mondja, hogy nem írta alá azt az iratot, amit minden jelentkezőnek el kell fogadni. Weir nagyon meglepődött ezen, mivel Wallacenek van biztonsági engedélye és tud mindent. Beckett szerint pont ez lehet a probléma. Weir felkeresi Wallacet és megkérdezi, hogy mért nem akar vele menni. Simon azzal indolkolta a döntését, hogy ő neki kutatásai és betegei vannak, ezért nem hagyhatja itt a Földet. Visszaemlékezés vége
Vissza a Daedalusra. Hermiod közli McKayjel, hogy megvan a szabotázs okozója: egy vírus. Kicsomagolta magát és megfertőze a kommunikációs és navigációsrendszert. Ráadásul még újra is írja magát mondja Hermiod izgatottan, ugyanis még soha nem látott ilyen vírust. McKay sem. Gyanakodni kezd. Gyorsan le is futtat egy fordítóprogramot a víruson és kiderül, hogy igaza volt, ez egy Wraith vírus. McKay a hídra siet, hogy tájékoztassa Caldwellt, Sheppardet és Weirt a szituációról. A vírus már régóta tartózkodott a hajón csak időre volt szüksége, hogy kicsomagolja magát és fejlődjön, ezért csak most fedezték fel. McKay gyanítja, hogy a vírust arra programozták, hogy átvegye a hajó irányítását és aztán a Wraith kezébe jutassa azt. Így már könnyen eljuthatnak a Földre a hiperhajtómű és a navigációs adatok segítségével. Caldwell még mindig nem érti azonban, hogy mi köze van a vírusnak a 2 tudós halálához. McKay elmagyarázza neki, hogy a vírus ölte meg őket, ugyanis ez egy Mesterséges Inteligencia és megtudja magát védeni, illetve tovább is tud fejlődni. Ugyan vannak rendszerek, amiket a vírus nem tud elérni (pl. létfenntartó), de ha továbbra is így terjed, akkor hamarosan átveszi az irányítást a hajó felett. Valamint ha nem távolítják el, akkor a Wraithhez fogja vinni a hajót.
Hirtelen egy vészjelzést kezd sugározni a hajó és ezt a vírus okozza. A Wraith-ot hívja. McKay azt javasolja, hogy állítsák le az összes rendszert, majd indítsák újra. Így eltünne a vírus és az összes problémát megoldanák. De fel kell készíteni a hajót és ez 1-2 órát vesz igénybe, addig viszont sűrgősen deaktiválni kell a jeladót. Sheppardnek van egy ötlete, amely abból áll, hogy felszáll egy F-302-vel és kilövi az adót. Kicsit hülye ötlet, de beválhat. Caldwell ezredes megadja az engedélyt. Pár percel később Sheppard végre is hajtja. Mindenki örül, megszűnt a jel, felkészülhetnek a műveletre. Ám eközben a vírus letöltötte magát Sheppard F-302-esébe és átvette az irányítást. Az egyetlen esély az, ha áttranszportálják őt a Daedalusra, de nem tudják, mivel az Asgard érzékelő, ami megállapítja a célt, az pont abban az adóban volt, amit Sheppard az előbb lőtt szét. Aztán mégiscsak kínálkozik egy lehetőség. McKay a rádiójelet fogja használni a célmeghatározáshoz és úgy transzportálja Johnt a hídra, de sietnie kell, mivel csak 3 perce van, mielőtt Sheppard hatótávolságon kívül ér.
Visszaemlékezés következik: Sheppard megkeresi Ford unokatestvérét és tudatja vele, hogy Ford bevetés közben eltűnt. De még él és mondja, hogy nem adták fel a reményt, megfogják találni. Sajnos azonban nem mondhatja meg, hogy hol volt, mit csinált és milyen körülmények között veszett oda. Visszaemlékezés vége
Rodney kész és áttranszportálja Sheppardet a hídra. Mindenki fellélegzik. Kicsit később készen állnak, hogy végrehajtsák a „ki-be” kapcsolást. Rodney megadja a jelet Hermiodnak és az összes rendszert kikapcsolja.
Visszaemlékezés következik: Weir gyertyafényes vacsorával kedveskedik Simonnak. Elújságolja, hogy azért tette ezt, mert igaz, hogy Atlantiszon elég jól főznek, de azért mégsem az igazi. Hamarosan lefagy az arcáról a mosoly, mivel Simon közli vele, hogy nem tart vele. Azzal a kifogással jön, hogy megismerkedett egy másik nővel. Weir csalódottan eloltja a gyertyát. Visszaemlékezés vége
Vissza a Daedalusra. Visszakapcsolják a rendszereket. Minden rendszer működik. A vírus úgy tűnik eltűnt, ám néhány másodperc múlva ismét előbukkan és megváltoztatja a hajó röppályáját, egyenesen a közeli a csillagba repíti őket. Hermiod korrigálja a kijelentést. A hajó csak a nap mellett fog elrepülni, azonban a radioaktív sugárzás mindenkit megfog ölni, de a hajó épp marad. Senkisem érti, hogy a vírus, hogy jelenhetett meg újra. Mivel McKay emlékezett arra az esetre ami egy évvel ezelőtt a CSKP-n történt, amikor egy vírus egy MALP-ot használt, hogy elbújjon, arra gondol, hogy a vírus áttöltötte magát az összes F-302 navigációs rendszerébe. Ezért azt javasolja, hogy szedjék ki az összes gépből a navigációs rendszert és utána csináljanak egy újabb reboot-ot. Rodney és John elindul az F-302 hangárba, ám a vírus lezárja az összes lehetséges utat. Nincs más választás, be kell őket sugározni a hangárba. McKay majd összecsinálja magát annyira fél, hogy esetleg az egyik falban találhatja magát, de szerencsére ez nem történik meg. Megérkeznek a hangárba és a vírus azonnal akitválja a hangár kapuját. Hermiod erőteret emel a kapu elé, hogy a vákuum ne szippantsa ki a fiúkat, de csak idő kérdése, hogy a vírus mikor veszi át az írányítást az erőtér és a transzporter felett. Iparkodniuk kell. Kicsivel később az Asgard közli, hogy elvesztette az irányítást. Sheppardéknek sikerült egy F-302 be bemenekülniük és az összes memóriamodult kiszedték a gépekből. Nem tudják őket kisugározni, mivel a vírus megfertőzte a transzportert.
A radioaktív sugárzás emelkedik, de a reboot protokollra még van idő és csak pár percre van szükségük a felkészüléshez. Bekövetkezik a reboot, de semmit sem segít. Hermiod nem tudja mit csináljon. Sheppardnek eszébe jut, van még egy F-302-es. Muszály felszállniuk és elpusztítaniuk. Felszállnak, hamarosan célbe veszi őket a fertőzött F-302-es. McKay már majdnem berosál, amikor John hirtelen befékezi a hajót és így a másik gép mögé kerülnek. Sheppard pár másodperccel később befogja és szétlövi. A Daedalus pedig egy újabb újraindítást hajt végre, ezúttal sikerrel. A legénység megmenekült. A vírust elpusztították.
Atlantisra visszatérve Teyla köszönti a csapatot. Szerencsére a Wraith továbbra is azt hiszi, hogy a város elpusztult. Fordról semmi hír, ami miatt Sheppard aggódik. Weir az új irodájába vonul Teylával és a Földön töltött időről illetve az utazásról mesél neki. Zelenka is az irodába siet még pedig azért, hogy közölje számos felfedezést tettek a ZPM aktiválása óta. Weir gyors pillantást vet azokra az emberekre, akik a Daedalusról jöttek, majd nekilát a munkának.
Írta: Rongycsomó
Kapcsolódó fórumtéma
|
|
|